rolunkCsoKiss Csokoládé Manufaktúránk 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy prémium minőségű kézműves desszertjeinkkel népszerűsítsük a minőségi csokoládé fogyasztás kultúráját, a csokoládé iránti szenvedélyünk azonban régebbre nyúlik vissza. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy mindig is rajongtunk a csokoládéért. Sokáig „beértük” azzal, hogy a boltokban kapható termékeket ízlelgettük, majd rabul ejtett a kézműves csokoládék varázslatos világa, végül egy nyaralás során, mint a villám csapott belénk: milyen jó lenne csokoládét készíteni!

Mindenki ismeri az érzést: ha megszületik egy döntés, valahogy felgyorsulnak az események. Nem történt ez másként velünk sem, belevágtunk és magával ragadott a lendület. Rátaláltunk a Csokoládé Akadémiára, ahol a legkiválóbb hazai szakemberektől sajátítottuk el a csokoládé- és bonbonkészítés csínját-bínját. A tanulás folyamata természetesen nem merülhet ki ennyiben, rendszeresen képezzük magunkat, újabb és újabb ízekkel, összetevőkkel kísérletezünk, hiszen annyi lehetőség, párosítás, íz, harmónia van még, amit meg szeretnénk mutatni. Törekszünk a hagyományos magyar ízek megőrzésére, ugyanakkor a nemzetközi trendeket is figyeljük.

Az általunk készített csokoládé termékek a legkiválóbb, kézzel válogatott kakaóbabokból készülnek, az állandó prémium minőségre pedig a világhírű belga Callebaut cég neve jelenti a garanciát. Kézműves desszertjeinkhez belga, francia és magyar alapanyagokat, természetes összetevőket használunk, termékeink nem tartalmaznak hozzáadott tartósítószert és mesterséges adalékokat. Csokoládéinkat és bonbonjainkat gyümölcsökkel, frissen őrölt fűszerekkel és a legnemesebb szeszes italok felhasználásával készítjük.

Jelenleg csaknem harmincféle bonbont, feltétekkel és egyedi feliratokkal
díszített táblás csokoládékat, és színes, bohókás csokoládé nyalókákat készítünk. Állandó kínálatunkban helyet kap a pisztáciás és málnás trüffel, a chilis, a levendulás bonbon, a különlegesen ízesített marcipánok és a Michlberger valódi kisüsti pálinkáival készült bonbonok.Reggeli kényeztetés

Eddigi tapasztalataink alapján vásárlóink szívesen választják termékeinket családi ünnepek, jeles események, külföldi utazások alkalmával köszöntő ajándékként. Csokoládéink vállalati rendezvények alkalmával is nagy sikert arattak.

A minőségi hozzávalókból aprólékos munkával és szeretettel készített csokoládé termékeink nemcsak egyedülállóan finomak, de szemet gyönyörködtető ajándékok minden alkalomra.

bonbonok