Highlight

Újra CsoKissuli!

2013. október 25-én ismét egy szuper kis csapat gyűlt össze a műhelyben, hogy bepillanthasson a csokoládégyártás kulisszatitkaiba, köztük már visszatérő lelkes tanoncokat is köszönthettünk.
A foglalkozás remek hangulatban telt, csokival dolgozni igazán mókás és vidám, és persze nem utolsó sorban finom dolog, a szorgos kezek csak úgy ontották a finomabbnál finomabb […]

Belgiumban jártunk a csokoládé fellegvárában

Egy maroknyi magyar csapattal volt szerencsénk Belgiumban, a Barry Callebaut csokigyárban részt venni egy képzésen. A Callebaut név egyet jelent a legkiválóbb minőségű csokoládéval, melyet mi is használunk táblás csokoládéink és bonbonjaink elkészítéséhez.

Régi álmunkat váltottuk valóra ezzel az úttal, ahol a csokigyárban tett látogatás mellett a Callebaut világhírű csokoládémestereitől leshettünk […]

Látták már első médiamegjelenésünket?

A Dunaújvárosi Televízió készítette el ezt a helyes kis filmet, ami nagyszerűen összefoglalja, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, merre tartunk. Fogadják szeretettel, véleményüket szívesen olvassuk!

Magyar Kézműves Remek címet kaptak bonbonjaink!

Július első felében részt vettünk a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara által kiírt Magyar Kézműves Remek pályázaton, ahol kézi készítésű prémium minőségű bonbonjaink elnyerték a megtisztelő címet.